A Temesvári Állami Német Színház előadása hat színésznő személyes történetén keresztül beszél arról, hogy milyen viszonyunk van a várossal, ahol élünk.

 

A gyergyószentmiklósi XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon volt látható október 18-án Carmen Lidia Vidu rendezésében a Romániai napló. Temesvár című előadás. A Temesvári Állami Német Színház produkciója egy multimediális projekt része, ami egy rövidfilmet, egy kiállítást és két további városspecifikus dokumentarista előadást (Románia napló. Sepsiszentgyörgy és a Romániai napló. Konstanca) foglal magába. A hat színésznővel készült előadás személyes történetekből építkezve fest szubjektív, de átfogó képet az emberléptékű Temesvárról. Az előadást 2018. október 4-én mutatták be Temesváron.

 

Temesvár egykor mocsár volt, kezdi történetét Ida Jarcsek-Gaza színésznő. A város török kézről az osztrákokhoz került, az első világháború után Romániához csatolták, majd 1989-ben innen indult útjára a forradalom, meséli Ida, majd származásáról beszél, az anyai nagyanyjáról, arról, hogy vegyes családból származik, apja magyar, anyja német. Az idős színésznő egyedül áll a színpadon egy mikrofonállvánnyal, és beszél. Háta mögött képek váltakoznak: újságkivágások, régi térképek, megfakult családi fotók, képeslapok a városról, animációval, feliratokkal vagy anélkül.

Egy pillanatra megijedek, hogy akkor ez most kortárs színházként eladott powerpoint bemutató lesz, de kétségeim rövid idő alatt szertefoszlanak. Ahogy hallgatom a szinte civilként jelen lévő színésznő német szövegét a felmenőkről, a családi hagyományokról, a városhoz és a színházhoz fűzött emlékeiről, egybeolvad színpad és nézőtér. Olyan, mintha nekem mesélne gyermekkoráról, a hatvanas évek Romániájáról, a múltbéli Temesvár hangulatáról, a színészi hivatásról, és ahogy organikussá válik szöveg és kép, úgy fonódik össze a személyes történet a történelemmel. Ida Jarcsek-Gaza.

A mikroperspektíva, amellyel az első monológ meg is adja az előadás kulcsát, nemcsak a temesvári színház intézményére, a városra és az országra, de Európára és akár egyéb kontinensekre is kiterjed. Mert hogy is lehetne beszélni a romániai kommunizmus tiltásairól a beszivárgott amerikai könnyűzene nélkül, vagy hogyan lehetne értelmezhető ’89 a román-orosz viszony említésének hiányában? Mint egy csermelyként induló, időközben fájdalmasan személyes vallomásokkal és aktuálpolitikai referencialitással felduzzadó folyam, olyan a Romániai Napló. Temesvár: felveszi mindazt, ami hozzá tartozik, és olyan szélesre dagad, hogy minket is magával visz.

Carmen Lidia Vidu, az előadás rendezője filmes, multimédiás és színházi munkái által ismert, és ebben a produkcióban gördülékenyen olvasztja össze intermediális tudását. A Kollokviumon tartott közönségbeszélgetésen azt is megtudtuk, hogy az előadásban résztvevő hat színésznővel (Ida Jarcsek-Gaza, Tatiana Sessler-Toami, Daniela Török, Ioana Iacob – akit Gyergyóban Oana Vidoni helyettesített, Olga Török és Silvia Török) tíz-tíz órányi interjú készült. Ioana Iacob történetét Oana Vidoni adta elő Gyergyószentmiklóson.

Oana Vidoni, az előadás rendezőasszisztense elmondta, hogy nem volt céljuk, hogy csak színésznőkkel hozzák létre a produkciót, de a casting után kialakult, öt női és egy férfi színészből álló csapatból az egyetlen férfi végül visszalépett. A Boros Kinga teatrológus által moderált beszélgetésen az is elhangzott, hogy az előadás által megkívánt őszinteség, sebezhetőség és kitettség gondolata volt az, ami leginkább elriasztotta a színészeket, így akarva-akaratlanul is egy feminista előadás jött létre.

Hat nő története ugyanis óhatatlanul felkínálja a város és a színház történelmének női perspektíváját: tematizálódik a lányok tanulási lehetősége, a családok női tagjainak szokásai, a színésznői lét, a szexuális élet, de szó esik nemi erőszakról, anyaságról, a romániai nők kinézetéről és terheléséről, női alkoholizmusról és az alkoholista apák generációjáról is.

Kézenfekvő azt mondani, hogy ami a szemünk előtt kibontakozik, egy intim történelem, egy olyan antropológiai látlelet, amely hat férfi színész személyes filterén keresztül teljesen más fényben mutatná fel Temesvár egykori és mai arcait. Nem szeretnék a nemi alapú megkülönböztetés hibájába csúszni, mindazontáltal úgy gondolom, hogy a színpadon megelevenedő történetek részleteiben olyan sajátosságokat hordoznak, amelyek a férfi szempontú történetmesélésből sokszor kimaradnak. Az előadás egyetlen hiányossága viszont ugyanitt mutatkozik meg: bár kulturálisan reprezentatívnak mondható a hiányzó férfi toposza, a színpadon mégis hatalmas lyukként tátong Temesvár férfi-olvasata.

A Romániai napló. Temesvár egy multimediális színházi esszé a privát és a nyilvános, a mikro- és makroperspektívák, a színházon kívüli és a kulisszák mögötti világok érintkezéséről és ütközéseiről. Az előadásnak van egy bársonyos hullámzása: a fluid dramaturgiának, valamint az énelbeszélés és a vetítések összjátékának köszönhetően a hat történetet felölelő egy óra színházi értelemben szinte észrevétlenül telik el. A fokozottan szövegcentrikus előadások sokszor elveszítik a nézőt, most azonban olyan pontosan megkomponált, információgazdag és vallomásosságában költői szöveget hallgatunk, hogy a történet és a mesélés fontossága semlegesíti a hatalmas mennyiségű textust (az előadás plakátjára az alkotók felírták a teljes szövegkönyvet, amelyet itt találhat meg az olvasó).

A nyers vallomások nem kerülik ki azokat a szégyenteljesnek elkönyvelt témákat, amelyek a városban, a közösségben és a szakmában létezés velejárói: a színésznők vallanak depresszióról, szorongásról, mélyen gyökerező félelmekről, halálközeli élményekről. A közönségbeszélgetésen Daniela Török, akinek monológjában az is szerepel, hogy gyerekként szexuális abúzus áldozata volt, elmondta: szülei sem tudtak az esetről. A színésznő közvetlenül a bemutató előtt mutatta meg családjának a szöveget, így készítve fel őket a szembesülés pillanatára. Az előadás személyessége, az önfelvállalás valamennyiüket elemi szinten érintette: Tatiana Sessler-Taomi úgy érezte, mintha önmaga hologramja lenne a színpadon, Silvia Török pedig azon gondolkodott el, hogy milyen hatással lesz életére az, ha színészként ennyire kitárulkozik.

A Romániai napló. Temesvár mind színházi nyelvezetében, mind szellemi frissességében korszerű alkotás: többnyelvűségről, posztkommunizmusról, helyi értékekről, családról, társadalmi felelősségvállalásról beszél, miközben mindvégig a jelenre reflektál (egy-egy szegmensben szó esik például Temesvár 2021-es kulturális főváros-státuszáról, a helyi színházi infrastruktúráról és tüntetésekről is). Színházi értelemben az előadás azért üdítő, mert be tudja vonni a film, a fotó és a multimédia által felkínált lehetőségeket úgy, hogy alapvetően a színészi jelenlétre, a performer és a néző közötti viszonyra fekteti a hangsúlyt. A Romániai napló. Temesvár egy igazi közös szőttes, amelyben egyfelől a csapat, másfelől az egyén és városa, harmadrészt pedig a teremben lévő valamennyi résztvevő kulturális kontextusa fonódik egybe.

Az alkotók dokumentaristának nevezik az előadást, bennem viszont az új őszinteség és az új komolyság fogalmai merültek fel minduntalan. A valóságról való iróniamentes beszéd szükségessége látszik meg a produkcióban, amely tüzesen kérdez rá arra, hogy a színház milyen funkciót tölt és tölthet be egy olyan társadalomban, ahol a helyénvaló múltfeldolgozás hiányában a jelen kihívásaival is alig tudunk mit kezdeni.

 

Temesvári Állami Német Színház

ROMÁNIAI NAPLÓ. TEMESVÁR

Időtartam: 1h

Korhatár: 12+

Játsszák: IDA JARCSEK-GAZA, TATIANA SESSLER-TOAMI, DANIELA TÖRÖK, IOANA IACOB, OLGA TÖRÖK, SILVIA TÖRÖK

Dramaturg: WOLFER ANDREA

Fotó-videó: CRISTINA BACIU, OVIDIU ZIMCEA

Ügyelő: RADU MUJ

Smink: BOJITA ILICI

Rendezőasszisztens: OANA VIDONI

Látványtervező asszisztens: IOANA POPESCU

Rendező: CARMEN LIDIA VIDU

A cikk forrása:

http://multikult.transindex.ro/?cikk=28086&fbclid=IwAR0UfEzp8xs4af-g36mVaYh9fgSKS-cFo1BFBSSWuQhJOcjr1bBptZXCzSE


 

2019. október 24.