Az első napok után további érdekes produkciókkal folytatódik a XIII. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma Gyergyószentmiklóson. Sokasodnak a felvetett kérdések a nyelvről, amely nem csak anyanyelv, a kivándorolt szászokról, az apanélküliségről, az elvált szülők gyermekéről, a helyét nem találó nőről, a szekus múltról, valamint megtudhattuk, hogyan lehet színházat vacsorázni. 

Simon Judit fesztiválbeszámolójának második része.

 

Kollázsok és alkotójuk

 

Két tárlat nyitotta meg a XIII. Kollokviumot: Hodgyai István grafikus, fotós plakátjainak válogatása és Benedek Levente Collage című kiállítása.

Hodgyai azaz Hotdog már a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színházi látványtervező szakának diákjaként úgy döntött, hogy plakátokat fog tervezni. Az elmúlt hat évben többnyire Marosvásárhelyen dolgozott, a Plakátok című kiállítás anyaga is zömében a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának és az egyetem Stúdiójának előadásai számára készült. Olyan „hotdogos” plakátok ezek. Fantáziával, humorral hívják fel figyelmet az előadásra és ennek tartalmára. Az alkotó a beszélgetés során elmondta, konzultál a rendezővel az előadásról, de minden esetben próbálja érvényesíteni a maga elképzelését. Elmesélt néhány vicces történetet a plakátokhoz használt képek fotózásáról, amiből nem csak az derült ki, mennyi kreativitás és munka szükséges egy plakát megtervezéséhez, de az is, hogy Hotdog remek standup-os, azaz humorista lehetne.

 

Benedek Levente, azaz Benőke képzőművész, tíz évig volt a Temesvári Csiky Gergely Színház és a Temesvári Eurórégiós Színházi Találkozó (TESZT) alkalmazott grafikusa. Nyáron úgy döntött, szabadúszó képzőművészként folytatja. Collage című kiállítását először Temesváron az említett fesztiválon mutatta be, aztán következett a többi hazai seregszemle. A kollázsokból összeállított tárlatmegnyitó érdekessége, hogy mindegyiken más-más performansszal lepi meg a látogatókat. Gyergyóban két női szerepbe „bújt”, mármint egy barna és egy szőke parókát váltogatva olvasott fel részleteket az alkotásairól írt méltatásokból. A kollázsok összeillesztett emlékképek. Plakátok, plakátokra ragasztott képek, apró tárgyak, portrék. Színek és formák meglepő, egyben gyönyörködtető és elgondolkodtató találkozásai. A kiállításokon a közönség is részt vehet a kollázskészítésban: hozhat otthonról emléket, fotót, vagy dolgozhat együtt a művésszel a meglévő anyagokból. Benőke készül még valamire – amúgy rejlik ebben a fiúban és alkotásaiban valami titok –, mert éppen napraforgómagok héját gyűjti. Rágtuk is szorgalmasan a szotyolát, a héját gondosan elhelyeztük az odakészített vászonzsákba.

 Jelenet a fővárosban működő Állami Zsidó Színház előadásából 


Nyelv és színház

Szólni kell az előadások utáni közönségtalálkozókról, nemcsak azért, mert néhányszor hivatkozni fogok ezekre, hanem azért is, mert Boross Kinga kritikus, egyetemi oktató érdekesen, hozzáértéssel és különleges érzékenységgel vezeti a beszélgetéseket az alkotókkal.

A bukaresti Állami Zsidó Színház nem igazán kényeztetett el minket az előadásaival. A Jiddis? című produkciót megelőzte a híre: különleges, jó előadás. Maradjunk a különlegesnél. Peca Stefan író, Andreea Valean dramaturg-rendező sokat akart markolni, más szóval a kevesebb több lett volna. Az előadásnak ugyanis kettős tematikája van: a romániai zsidó színház története és a jiddis, mint a színház nyelve. A jelenetekből komponált előadás végigvezet a színház történetén a múlt századtól napjainkig, megidézve a jeles zsidó, jiddis és román nyelven alkotó személyiségeket, valamint a román irodalom nagyjait (Eminescu, Arghezi), akik antiszemita cikkekben írtak a színházról. A másik téma a nyelv: a fiatal alkotók úgy vélik, a jiddis nyelvet nem érti a közönség, de a színészek többsége sem beszéli. Csakhogy – és ezt az alkotók megerősítették a közönségtalálkozón – a színházat a bukaresti önkormányzat finanszírozza, mint kisebbségi intézményt, és a törvényre hivatkozva előírja, hogy a bemutatóknak közel felét jiddisül kell játszani. A fiatalok úgy vélik, ezeket is le kellene fordítani románra, hogy a közönség ne legyen kénytelen olvasni a szöveg fordítását. Továbbá azt is szeretnék, hogy korszerű előadásokat állítsanak színpadra, mai problémákat jelenítsenek meg. A beszélgetésen elhangzott, a színház igazgatója, Maia Morgenstern egyfelől igyekszik megfelelni a finanszírozó elvárásainak, de egyre több izgalmas, kortárs színházi nyelven megfogalmazott előadást mutatnak be. A gond, hogy a társulat egy része is a hagyományos színház mellett tör lándzsát.

A revüszerű előadásban volt számos jól sikerült, szellemesen előadott jelenet, ugyanakkor voltak kimondottan unalmas pillanatok.

 

A szászok is elmentek

Elise Wilk sztárszerző Romániában, számos darabját mutatták be, díjakkal jutalmazták. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió felkérésére írta az Eltűntek (Dispariții) című drámát, melyet Albert Mária fordított magyarra. Ezzel a művel folytatódik a színház projektsorozata a Kultúra közi párbeszéd a kortárs dráma tükrében. Sebestyén Aba színész, rendező, a Yorick vezetője az előadás utáni beszélgetésen elmondta, tudatosan keres női szerzőket és örül, ha egy darab ősbemutatója a független színházhoz kötődik.

A szerző szintén a beszélgetésen ismerte el, hogy ennek a felkérésnek a nyomán kezdett foglalkozni családja történetével, valamint a romániai szászokkal.

Az Eltűntek egy erdélyi szász család négy nemzedékén keresztül mutatja be az ország történelmének kulcseseményeit: 1944–1945, amikor a németeket szovjet munkatáborokba hurcolták, 1989–1990, a forradalom, aminek nyomán tömegesen vándoroltak ki a szászok, valamint 2007, az ország csatlakozása az Európai Unióhoz. Az előadásban egy-egy már halott vagy meg nem születetett családtag monológja hangzik el, és jelenetek a család életéből. Eltartva, szinte érzelemmentesen, az elidegenítő színház nyelvén. A dráma bennem, a nézőben történik. A szöveg poétikus, az előadás, megrázó és kegyetlen. Talán a szenvedélymentessége, a humora teszi megrázóvá. Az előadás, a színészi játék elindított gondolatokat dermesztenek meg. A marhavagonokban szállított emberek egy évre rá, hogy más embereket szállítottak ezek a vagonok a halálba. A tárborból túl későn érkezett szerelmeslevél, később az állandó rettegés a retorziótól, amiért az egyik családtag megszökött. A hideg, a sorbanállás, külföldi csomagok, az állandó félelem előli menekülés. Az itthonmaradás, a konok ragaszkodás a szülőföldhöz. Majd a szabadságban a szembesülés valósággal: a külföldre szakadtak otthontalansága, a halál idegenben, az udvarló besúgói volta. Aki mindent végigél, az öreg nagynéni, az utolsó, aki mindent tud a családról, de ő meghal, a fiatalok, az X és Y generáció eladja a házat, a múlt bezáródik.

A nagyszerű, saját tengelye körül forgó kockadíszletben ott a vasfüggöny, az otthon és a bezártság, a rettegés és a boldogságfoszlányok. A múlt és a jelen, de a jövő már kiköltözik, ő már nem találkozik a fekete farkassal, a halállal. A szereplők kilépve a kockából, a színen foglalnak helyet, várják a jeleneteiket. Sebestyén Aba rendező az eltartással, a figyelmeztetéssel, hogy színház, amit látunk egy nagyon őszinte, tiszta előadást állított színpadra. Cári Tibor zenéje az előadás szerves részeként érzelmeket, hangulatokat közvetít, erősít, hangsúlyoz jeleneteket, szövegrészeket.

 A Sam előadásában többek is kicserélődtek a vizsgabemutató óta 


Elvált szülők gyermeke

Úgy látszik ezen a fesztiválon, hogy Brecht úr szelleme bejárja az erdélyi magyar színházakat. Az eltartás, az elidegenítés formanyelvét választotta Bocsárdi László rendező a Sam, avagy felkészülés a családi életre előadáshoz. Maria Wojtyiszko lengyel kortárs drámaíró(nő) 27, címmel ellátott jelenetre osztotta a darabját, amely enyhén szólva sötét képet fest a családról, iskoláról, vallásról egy kamasz fiú szemszögén át. Sam lengyelül azt jelenti, egyedül. Samuel ugyanis egyedül kell szembenézzen a minden problémájával, ráadásul a szülei elválnak. Oda még az a minimális biztonság is, amit az állandóan veszekedő szülei nyújtottak. A hörcsög az egyetlen barátja, akivel őszintén beszélgethet, de ez sincs teljesen rendben, ugyanis a kedves állatka skizofrén.  Két személyisége van neki. Szellemes a hörcsögök jelmeze, mindkettőn a jin és jang, csak éppen az egyiken fordítva. A díszlet egy fényképezőgép optikája, amely hol nagyít, hol eltávolít, azaz hol a színpad előterében, hogy a mélyében zajlik a játék.  Ez az előadás ugyanis groteszk játék, teátrális, harsány, nagyon szellemes. Görbe tükre egy értékrendjét vesztette világnak. A lengyelnek, a magyarnak, a románnak, mindegyiknek itt, a volt szocialista országokban, ahová a nyugati értékek és értéktelenségek szűrés nélkül ömlöttek és ömlenek be számtalan csatornán. A kamaszok, a fiatalok irány nélkül, egyedül bolyonganak az életben, néha társaiktól elszigetelten vagy kiközösítve, kapaszkodók nélkül. A család szétszakad, vagy látszatokba rejtőzik, a vallás képmutatás, az iskola nem tud és nem is akar kellőképpen, empátiával figyelni ezekre a gyerekekre. Sam osztálytársába, a szerelembe kapaszkodik, a kamaszlányba, akinek számos testvére van, szülei nem beszélnek egymással, szóval magányos ő is, és még egy hörcsögje sincs. Nem a felnőtteken múlik, hogy a gyerekek túlélik a válásokat, újraházasodásokat általuk nem szeretett emberekkel, hogy nem lesznek csavargók, nem nyúlnak droghoz, alkoholhoz.

Wojtyiszko drámája társadalmi tükör, Bocsárdi előadása görbe tükör, sok humorral, nagyszerű zenével, gegekkel, remekül előadott dalokkal.   

A Tamási Áron Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös produkciója a Sam, avagy felkészülés a családi életre. De amint a színpadon is telik az idő, változnak a helyzetek, az életben is ez történik. A bemutatót, azaz a vizsgaelődást követően a szereplők kicserélődöttek, az egyetemisták szerepeit átvették a sepsiszentgyörgyi színház művészei, két fiatalt pedig alkalmazott a teátrum.

Nem tudom, milyen lehetett az előadás a korábbi szereposztással, de amit a Kollokviumom láttam, biztosan áll a lábán.

A vacsora volt a legjobb a Palimadárban

Estebéd és semmi más

A nagyváradi Szigligeti Színház a Botos Bálint rendezte Apátlanul – Platonov (A. P. Csehov) előadását hozta a Kollokviumra. A temesvári Csiky Gergely Színház a Hedda Gablerrel (Henrik Ibsen) érkezett, melyet Tom Dugdale állított színpadra, a szatmárnémeti Harag György Társulat a Lendvai Zoltán rendezte Semmit se bánok (Székely Csaba) előadást mutatta be Gyergyóban, mielőtt Bukarestbe utaztak a I. L. Caragiale országos színházi fesztiválra. Előbbiről, a bemutató után a Várad folyóiratban, utóbbi kettőről az erport.ro-n számoltam be Itt és itt.

Alig fél órával szatmáriak előadása után kezdődött a Palimadár á lá carte című vacsorával egybekötött előadás, amely a színlap szerint a Magaskonyhaművészett produkciója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közreműködésével. Szóval elmentem a K&K Bistróba (tudom, ez nem a reklám helye, de ez étterem megérdemli, hogy leírjuk a nevét!), ahol már várt rám az előétel, én meg az előadásra. Hát elkezdődött és én rájöttem, hogy amit előadnak a művészeti egyetemisták, nem más, mint Francis Veber bulvár komédiája a Balfácánt vacsorára! Készültem részt venni a játékban, de nem vonták be a nézőket, mi csak vacsoráztunk. Addig az előadás szünetelt. Aztán megtudtam, ez nem is színház (pedig nekem azt mondták), hanem az előadás jeleneteivel szórakoztatják az étkezőket. Két fogás között kevés micsoda, mert nem színház. Hát, legyünk őszinték: valóban nem. Aztán azt is megtudtam, hogy Deli Zsófia rendezőnek ez a vizsgaelőadása. Bocsánat a gonoszkodásért, de ez alapján pótvizsgára küldeném. Mondjak valami jót is: finom volt a vacsora. Pedig nem a vendéglő vizsgázott.

Folytatás következik, de csak színház, semmi más.


A cikk forrása: 

http://erport.ro/riport/kollokvium-brecht-ur-szellemevel

2019. október 19.